Az ügymenetet nagymértékben egyszerűsítő megoldásnak tűnhet a cafetéria-mizéria gordiuszi csomójának átvágása: a dolgozói juttatások teljesen felszámolása a kedvezményes adózás eltűnése után. Napestig lehetne sorolni a túlontúl vakmerő lépés ellen szóló indokokat, amelyek közülük talán az aktuális munkaerőpiaci helyzet a legerősebb.

Már nem csupán krónikus hiányszakmák mutatkoznak a gazdaságban, hanem elindult egy belső mobilitás: a végzettség – kényszerből – sokszor nem perdöntő, amennyiben a jelölt kellő rátermettséget mutat. Sőt, a cégek nem csupán a betanításra vállalkoznak, hanem saját munkafolyamataikon is készek lazítani, ha nem sikerül megfelelő képesítésű embert találni egy-egy kulcspozícióra.

A rendszerváltozás óta nem volt érvényesebb a „csak az nem talál magának munkát, aki nem is akar dolgozni” megállapítás. Így a juttatások bedarálása nem pusztán rossz üzenetet közvetítene a dolgozók felé, hanem egyenesen felszólítaná őket arra, hogy keressenek maguknak valami mást, valami jobbat. És jelen állás szerint ez sose volt annyira egyszerű, mint manapság…